Dadogások egy szívhez

Milyen megrendítő a szív vállalkozása! Kínoktól zsibbadón, emléktől terhesen a másodperceket kiütni egyre-másra, ügetni koldusan, megverve, elhalón, el nem fogyó úton, céltalan robotolva, szolgálni holtig egy méltatlan idegent, s tán egy rozsdás kereszt tövén lerogyni holtan, mikor boldog ludak suhognak odafent! Milyen őrült erő a szív vállalkozása! Félreértett, konok kötelességtudás, a forradalmiság vak állandósulása: minden másodpercben egy-egy új robbanás Elhóhérolt szívem, jó volna már pihenned! Megszolgáltad a magaslati üdülőt, a fenyveslevegőt, a kéklő sziklacsendet, a tagolatlanul egybefolyó időt. Ideje volna már, tudom, a bölcsességnek előkelő hűvös fátylába kösselek, amelyen át döfés a burkodig nem érhet, s nem jutnak csücsködig incselkedő kezek. Ha csíz volnál, szívem, most feltétlen kinyitnám kalitkád ajtaját: repülj, ha tudsz repülni még! Bolond szolgálatod lejárt, rabságod végetért… 1951