Istenhozzád

Lehet, nem látlak már többé soha –
talán már nem is élsz: dicső halott vagy,
ki minden földi dolgot könnyen otthagy,
orcádon szűzek boldog mosolya,
és tündökölve disszidálsz a rothadt
elevenek zsivajából oda,
hol kéksugárú csillagkorona
a pályabére drága homlokodnak.
De én, magamra hagyva, romlatag,
a szív oly hirtelen ütött sebével
– míg börtönfalként nő itt napra nap –,
a kínnal, mely aludtomban is éber:
mit kezdjek, míg eljő a Pillanat,
testem pokolravaló szemetével –?

1949. november 18.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]