Istenhozzád
| Lehet, nem látlak már többé soha – |
| talán már nem is élsz: dicső halott vagy, |
| ki minden földi dolgot könnyen otthagy, |
| orcádon szűzek boldog mosolya, |
|
| és tündökölve disszidálsz a rothadt |
| hol kéksugárú csillagkorona |
| a pályabére drága homlokodnak. |
|
| De én, magamra hagyva, romlatag, |
| a szív oly hirtelen ütött sebével |
| – míg börtönfalként nő itt napra nap –, |
|
| a kínnal, mely aludtomban is éber: |
| mit kezdjek, míg eljő a Pillanat, |
| testem pokolravaló szemetével –? |
|
|
|