Töredelmek
| Viharból én is éltem egy olyant, |
| mint amelyben Beethoven kirohant |
| a titkos szakítás éjén Teréztől. |
|
| De hol a mű, mely kínomból fogant? |
|
| Lábadhoz úgy cipeltem a virágot, |
| mint a hű lelkek Máriához. |
| Rossz térdeim kövön ropogtak, |
| de szárnyam nőtt, mint angyaloknak. |
|
| A források tovább csobognak, |
| a hold tovább fogyatkozik, |
| és újra nő forgásán a napoknak. |
| Az éjszaka gyümölcsöt érlel. |
| meggyógyít balzsamos kezével. |
|
| Csak az én sebemre nincsen |
|
| De fáj, hogy mostmár át kell adjalak |
| fonnyaszt, őröl, lemorzsol; |
| mit szór reám a szél e drága porból! |
|
|
|