Jelek
| Szemem mélyén fekete tóban |
| roppant hal úszik – tán az Isten, |
| s ő osztja el magát a könnyeimben, |
| valahányszor érted sírok a hóban! |
| S amikor lelkem remegő paránynak |
| érzem, melyben világ fájdalma-kínja: |
| az a parány Isten mutatkozása, |
| bordám az ő trónjának baldachinja! |
|
| A Mozdulatlan Első Mozgatónak |
| mozgása kényszerít – parancsol, |
| hogy, szomjuságom, Szépség, veled oltsam, |
| Téged keressen ajkam, drága Kancsó! |
| S nézd meg: az Ő háromszög-szeme néz ránk |
| a csillagból, mely hallja tán az esküd, |
| és mutatja a keskeny kaput-útat, |
| merre kell a boldogságot keresnünk. |
|
|
|