Ha majd egy vándor…
| Halandó, esendő, vénülő ember, |
| mi lesz ezzel a szerelemmel? |
| Rajtad betegség, gyűlölet, gyalázat: |
| érintéseddel Őt meg ne alázzad! |
| Tekintetedben Káin szeme villan – |
| imádd csillagként, szentül, holtodiglan. |
| Nem baj, hogy nem szeret: azt érdemeld ki, |
| hogy emlékeibe tudjon emelni, |
| s lelke legmélyebb zugában megülve, |
| hatalmasúlj időben nemesülve, |
| hogyha majdan bóbiskol egymagában |
| s száraz levél koppan az ablakában, |
| vagy zörget egy kutyaugatta vándor, |
| szíve reszkessen a szánakozástól, |
| s önönmagát is áltatón, hazudva, |
| a csontváz téli fák közé zokogja |
| megbánás ostorától összeverten: |
| – Te voltál egyetlen igaz szerelmem! |
|
|