A várakozás zsoltára
| Még sok ilyen órát adjál, Istenem, |
| hogy várjak, s ők ne jöjjenek, |
| eső, szél verjen s csontjaimat hideg |
| hadd ismerjem meg a vén Símeon alázatát, |
| ki negyven évig élt az oszlopon, |
| kiérdemelvén a legfőbb kegyelmet. |
| Hadd tudjam magamat márványkirálynak, |
| ki hétszáz éve áll templomfalon, |
| s csak labdázó inaska, gyermek |
| Verjen eső, csípjen a szél, |
| s én, önmagam szobra, egyre várjak, |
| fehéren, epekedve, hitben, |
| s ne sírjak, ha eszembe jut, |
| néztem egy-egy hajót, amint kifut, |
| intettem csókot donnáknak, sirálynak, |
| s magyarul tanítottam latin kisfiut – |
|
| Kapjon csömört a beteljesüléstől |
| ellenfelem, az a Valaki más, |
| bénán s kiégve járkáljon le és föl! |
| míg engem bebalzsamoz a várakozás! |
| Így teljek én meg rendre-rendre szépen |
| csodákkal, mik meg nem történtenek. |
| Amíg várok, el nem enyészem. |
| Ne jöjjenek, ne jöjjenek! |
|
Budapest, 1948. november 10. |
|
|