Istenhozzád, tízezer évre
| Mikor először fogta meg a lány kezét, |
| a vér átjárta csontja velejéig, |
| aztán egyedül nézett szerteszét, |
| s vad férfivágya felcsapott az égig. |
|
| S mintha nem az egész helyett a rész,
|
| a puha kéz vált volna tőle el örökre, |
| de mindenestül teste, az egész,
|
| hagyta volna magára, szinte szökve, |
| búcsutlanul s tán halálbamenőn: |
|
| úgy kóborolt hűvös romtemplomok homályán |
| a néma éjfelig, vagy azon is túl, |
| a fájdalom csillapodtára várván, |
| míg vágya oktalan fogadalomra tisztult: |
|
| „Eképp foglak követni már e század |
| ködeiben, amíg lehet hús-vér szerint, |
| s imbolygok segítő árnyék módján Utánad, |
| ha lelked időnap előtt halálba ring. |
| S ha új léttel köszönt rám egykor a világ, |
| új testi léttel, melyből kimaradsz tán, |
| kezem a föld sziklás mélyéből is kivág, |
| és rádfonódom, mint buja borostyán!” |
|
|
|