Palackposta
| A tenger, a tenger, leendő gyilkosom, |
| vad bruhahával félnapja döngeti szívem, |
| s hitvány lampionként lengedez felette |
|
| A tenger, a tenger azért oly diadalmas, |
| mert a mindenség urának vallja magát. |
| Az imént nyelt el egy hajót, |
| vacsorája egy pálmafás sziget, |
| e percben száz hullát vetett a partra |
| s százmillió halnak adott életet. |
|
| Mindent tud és mindent eligazít, |
| s mert látható, ijesztőbb, mint az Isten; |
| hullámain szövi hódító álmait |
| titkon, konokul s kifürkészhetetlen. |
|
| Jaj, már rólam is mindent megtudott |
| és én is meg mindent általa, tőle. |
| Ne kérdezzétek, mi történt velem: |
| ez tán utolsó hírem s levelem, |
| s belehullok a térbe, az időbe. |
|
|
|