Naplemente a tengeren
| Az út végére ért, ezerszer jaj neki! |
| A szürke égbolt és a szürke tenger |
| közrefogta s laposra préseli, |
| mint két tenyér a labdahólyagot. |
|
| Most már beér a vízbe, már merül, |
| Napisten templomán aranykapú, |
| egy pillanatra gálya, mely kigyúlt |
| s vörös izzásban úszik a vizen. |
|
| Jaj, jaj, ezerszer jaj a Napnak! |
| Hallom a Titanic szörnyű dalát, |
| s a lelkem velük fújja: jaj nekünk, |
| a hulló nappal hullik életünk. |
|
| Ezüst pikkely, egy kis hal hagyta ott – |
| jaj a napnak, nekünk, leáldozott. |
|
| Az éj közel, talán az örök éj. |
| Aranykincset, hiába, ma se leltünk, |
| nem hallottunk angyali szózatot, |
| nem találtuk meg igazi szerelmünk, |
| az Úr nem intett: jöjj hozzám, fiam – |
| Napunk, a Nap örökre odavan. |
|
|
|