Zrínyi földjén
| Sötétedik, a Dráva lenn morajlik, |
| sűrű vizére megtört fűzfa hajlik. |
| Nem fűzfa: vén, sebétmosó vitéz, |
| kit átalvert a török kelevéz. |
| Kivont szablyákkal a kukoricás |
| megújuló szélrohammal csatáz. |
| Ó, bús berek, ár-törte Drávapart, |
| itt hajdan valaki nagyot akart! |
| Ismerte őt a messzi hegygerinc, |
| melynek magyar neve százéve nincs, |
| s most, mint gyertyák közt nagy halott profilja, |
| a csillagos ég kárpitjára írva – |
|
| A táj az ő lelkétől nyughatatlan. |
| Az égen szörnyű felleg száll: a vadkan. |
|
|
|