Vonaton, Itália felé

A föld suhan, apró házak remegnek,
kiszakított szívem visszarohan,
keresi fészkét intő szép kezednek,
hogy megpihenjen ott nagy-boldogan.
Az oktalan, dühödt távolodásban
minden, mi földi, immár oly kicsiny;
de felhatalmasul istennő-forma arcod
a pirosúló felhők ormain.
Rászegeződik a megtört tekintet,
mert messzi éggel kell majd vívnia –
koronád fényét még utána hinted,
délibáb-szeretőm, Hungária!

1948

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]