Két papagáj
| cserepes ciklámen szagától |
| álmuk mély, mint a halál. |
|
| – Ébredj, szerelmem, hadd mondom el álmom! |
| Csodálatos dzsungelben jártam az imént. |
| Újra megadatott szálldosva szálldogálnom, |
| láttam valódi orchideát s ciklamént! |
|
| A pillangók ott akkorára nőnek, |
| mint itt, rabkoszton, idegenben mi magunk; |
| narancsfákon szabad malomhadak pörölnek, |
| ott te se volnál, lelkem, árva s életúnt. |
|
| Szivárványszín madártársak zengő szivéből |
| a Napba száll a szabadság boldog dala, |
| isznak csergedező forrás vizéből, |
| s örökéltűvé válnak általa! |
|
| A tél hazug mese, ősz sincsen ottan, |
| a lombokon örök gyümölcsök ringanak; |
| szerelemtől soha jól nem lakottan, |
| madár madár után üzekedőn szalad. |
|
| Minden tolladban sűrű vágyat érzel, |
| s a mámorban a hitves is ara; |
| s nem fenyegeti vágyad elnyeléssel |
| az önismétlés bűzhödt mocsara… |
|
| Megszólal a zöld papagáj: |
| – Bolond, hagyjál aludni már, |
| Álom nélkül, vágyak nélkül |
| hadd, hogy bóbiskoljak itt! |
|
|
|