Psalmus
| Én már rég a harangoké vagyok: |
| Erdélyben is hányszor megvigasztaltak, |
| túlzengvén a boldogok kardalát, |
| hirdetének nem földi diadalmat. |
|
| Muzsikáló, rézszárnyú égi hinták, |
| fenn-suhognak a romlott tornyokon, |
| hajnali széllel ütnek homlokon, |
| szaggatják éjjünk bakacsinját. |
|
| A tündöklő nagy ablakokra, ládd, |
| hogy csapódik a törtszügyű madárhad! |
| Ott sejti hosszú téli otthonát, |
| hol az egetkérő gyertyák zihálnak. |
|
| Pusztákról jönnek kósza lovasok, |
| koldusok törnek a kapukhoz útat, |
| szekeresek és kerékpárosok |
| kérnek örök szárnyékot ott maguknak. |
|
| A menny kárpitján keskeny rés hasad, |
| beléfeszül menekvő lelkek éke; |
| haranghintán így jut a szomjú had |
| a vad világ elől a szelíd égbe. |
|
|
|