Zengő nevek

Hadrév, Sáronberke, Kalota-Szentkirály – didergő fészkek az erdélyi rengetegben! Neveteket ki mondhatná ki szebben, mint én az emlékezés áhitatában. Zentelke, Asszonynépe, Szépkenyerű-Szentmárton, s Detrehem, ki Bethlehemet idézed – hogy elszakított tőletek a végzet, lelkem térképén egyre pirosultok. Régi vitézek lábnyomán kelt virágok, hervadt bokréták kopjás, árva dombon: valahányszor a nevetek kimondom, álmodozásom sólyomszárnyra kap. Némelyitek mint húsvéti harangszó, másban egy fejedelem csizmás lépte döng, csillagfény csillan s ékes pártagyöngy, ha felderengtek az őszi éjszakában… Hazám lelkéből lelkedzett nevek, ti maradtatok nekem a világon! De meghalljátok-é szólongatásom, s hívásomra szálltok-e közelebb? 1947