Maya a kígyóval
|
Bara Margit művésznőnek
| Mikor a kígyót Mayának megmutattam, |
| pirospozsgás orcája holtra vált; |
| látta volna abban a pillanatban. |
| Megtántorult s egyensúlyát veszítve |
| s két meztelen karját hátrafeszítve |
| a Rémület szobrává merevült. |
| S e néhány másodperc alatt |
| olyan vad arcjátékú dráma |
| zajlott, oly félelmes balett, |
| hogy magam is tán félig holtra válva, |
| rémülettől s kéjtől fejemveszítve, |
| találgatám: vajon mi készül itten? – |
|
| Sárkány elé vetett szűz irtózása |
| mint amikor fogát ajkába ásva |
| nézte a rettentő állatot, |
| a hüllőt, mely karomra tekeredve, |
| fulánkját öltve ördögin sziszegte, |
| hogy nem dőlt még el az ős küzdelem: |
| az emberrel egyforma gyorsasággal |
| sokasodnak a kígyók szüntelen; |
| tojásuk ott fehérlik lenn a kútban, |
| foguk prédára les az útban, |
| s füzesben bújkáló szerelmes szűznek |
| nyirkos testtel lábára tekerőznek… |
|
| Így aláztam meg világszép Mayát, |
| antik szépség újkori zálogát, |
| aki Diána-módra szűzen és kevélyen |
| hosszú tőrrel játszadozott a réten, |
| s barna haját szentséges fénykörül |
| íratlan versek rajzották körül. |
|
| Aztán kijózanulva és kihülve, |
| láttam, hogy csillapul s hogy ül le, |
| s mi elhagyá néhány perc-töredékre, |
| hogy zúdul vissza a vér a szívébe. – |
|
|
|