Virágének, II
| Felhők futnak, napok rohannak, |
| hiába vártam, nem történt csoda. |
| A május ellovan. Olyannak |
| érzem magam, mint hervadó virág, |
| melyet nem ért termékenység pora. |
|
| De gyökerem még mélyebbre eresztem |
| s új májust várok, mint az évelő, |
| mely tetszhalottként várja a napot, |
| midőn a szívós, ébredő gerezden |
| a boldogság piros gyümölcse nő! |
|
|
|