Perseus

Jó ez a loholás utcákon, tereken át: vad léptekkel tiprom az idő fogát. Habár erőben s rohanásban ő az úr – mégsem maradhatok alul! Erdőkön, mezőkön át sodor e vad szívdobogás; lüktető talpaim tapodják a nagy idő-hüllő nyakát. Még mindig a régi bosszú repít; hol van Heléna s annyi szép, hol Ilze, Ditta, Éva és Judit, hol a halhatatlan lángolású hit, amely fűtött valamikor? Hol az álmodó világ, melynek csókoltam bársonyát? Hol dúslombú hajam, mellyel egy voltam valaha? anyám ifjasszony mosolya, apám legényes, víg dala? Perseus pajzsa a kezemben s Szentgyörgy sárkányölő vasa, hogy a falánk szörnybe hasítson, mihelyt elémdülled hasa, s kivágjam onnan a gyermekkor sápadt királyfiát – Hegyen át, völgyön át hajt e zsibongó harci láz. S ha testem egyszer elpihen: a kivált lélek folytatja tovább, mint amikor a katona otthagyja lerogyott lovát és új paripára veti magát. 1945