Az én országom
| Az ismeri az én országomat, |
| aki állt már a szivárvány alatt, |
| mely sorsos égen tündököl naponta |
| és emberöltők véres könnye fonta. |
|
| Ittsemvolt-ottsemvolt birodalom, |
| csupa álom, és csupa furcsa lom, |
| amit csak egy nép emlékes szerelme |
| őrizhet ott az idővel perelve. |
|
| Bethlen Gábor nagyálmú homloka, |
| Fehérvár füstös márványoszlopa, |
| Apáczainknak sírban is lobogva |
| világító, rettentő szemeodva; |
|
| egy vértől rozsdás, súlyos láncdarab, |
| mit holtáig viselt a gályarab, |
| Mikesnek akkor ejtett szemekönnye, |
| mikor feltűnt a Kárpátok köpenyje; |
|
| a vas, melyet Koháry pengetett, |
| rabkenyeréből egy kövült szelet, |
| s mi bőven omlott a bakó kezére: |
| Hajnóczy ifjú, forradalmi vére; |
|
| Vasvári Pál nagy, álmodó szive, |
| rút óndarabbal a közepibe; |
| a százszor gyilkos hosszúnyelű dárda, |
| amely Petőfi testét átaljárta; |
|
| Júlia kancsal, földi mosolya, |
| egy sóhajtás, mely meg nem szűnt soha, |
| egy drága kéz, mely szeptemberi tarlón |
| mind búcsút int, remegve, elhanyatlón; |
|
| égre rovott sírkő-komor betűk: |
| „Most Már Tudjuk, Mért Éltük Életünk –” |
| s egy zokogásszerű, szomorú dallam, |
| melynek szavát síromba is behallom – |
|
| s még mennyi-mennyi drága, szent kacat |
| alkotja az én bús országomat! |
| S szeretném látni: ember, avagy állat |
| közülük bármit is elkonfiskálhat –?! |
|
Kolozsvár, 1944. december |
|
|