Kántál a koldus
| „Elhagya engemet őriző angyalom, |
| immár nincsen hová fejem lehajtanom, |
| torzonborz üstököm hajnalban harmatos, |
| kivert, rühös ebhez vagyok hasonlatos. |
|
| Mint kergetett kuvasz, ide-odafutok, |
| útamban mindenütt ravasz sintérhurok, |
| hátamat sujtolja kardlap, korbács, husáng – |
| jaj, keserves élet, cudar nyomoruság! |
|
| Békességet ígért egykoron a világ, |
| majd dicső háborút kiáltott s glóriát, |
| de csak lógok, mint a cigány ringy-rongy a fán – |
| Ember vagyok-e még, ember egyáltalán? |
|
| Mert a lelkem immár üszkösödött halál, |
| s a testemből immár egy állat ordibál! |
| Nem derülhet arra emberség mosolya, |
| ki már anyja sírját sem látja meg soha!” |
|
|
|