Naplómba, naplómnak
| Mi hasznotok van, gyatra levelek, |
| mi bátorít, hogy tovább éljetek, |
| mi ösztönöz, hogy nem hulltok hamúba, |
| vagy nem zsugorodtok bele a búba, |
| és nem csap fel belőletek galád |
| mohósággal egyazon szörnyű láng, |
| mely annak országát kormosra marta, |
| ki balgatag betűitek kaparta, |
| mert hitte, hogy örökérvényűek |
| s tartósak vagytok, mint márványkövek, |
| a nyelv jogán, az örök szó jogán, |
| mellyel a sors most elbánt mostohán, |
| s szétcsapdosott a népek ostora; |
| hogy azt hiszem, fel sem támad soha… |
|
|