Három pillanat
| Mint hal, amely patakjából tavasszal |
| kalandos vággyal száll le mély vizekre, |
| s ha túl sok volt a nyárból, ugyanazzal |
| a vággyal úszik vissza hűs erekre – |
| úgy vágyom már létem kiélt tavából |
| ifjúkori, habzúgó csermelyekre. |
|
| Semmi hal. A fűzberekben éhesen rikolt a bakcsó; |
| kóbor lelkeket halászik messziről az estharangszó. |
| Víz felett sötét galamb száll nyugtalanságtól üzetve, |
| tudja tán, mióta várok egy megváltó üzenetre. |
| Túlfelől a temetődomb felfutott a veres égig: |
| élők, holtak panaszukkal az eget telebeszélik. |
|
| Egy perc alatt az alkonyati égen |
| több történik, mint egész napon át! |
| Szivemben égve, álmélkodva nézem |
| e felhő-égető máglya-csodát. |
| A perc lobog s nem ígér holnapot. |
| Riadt, maroknyi por s hamu vagyok. |
|
| E látomány a földön túl mutat; |
| angyal-hadak bontják a szárnyukat! |
| Titán kézzel felfestődött az égre |
| a végítélet vad nagyszerüsége. |
|
|
|
|