Ezerkilencszáznegyvennégy
| Uram, a brontosaurusok magánya, |
| a tudat, hogy holnap fossiliák, |
| volt-e olyan keserű, olyan árva, |
| mint az embertelenné vált világ?… |
|
| Egy őrült gyermek, nagy vasmatadorból, |
| gyilkos szörnyeket fabrikált; |
| bennük dúlás energiája tombol, |
| ezernyi bűnük az égre kiált! |
|
|
|