Halászdal, I
| Karthauzi szekfűt, de sokat, sokat! |
| közéjük csak kakukkfüvecske férjen, |
|
| Hányszor vonultam szűz réteken át, |
| a vállamon tarisznya és halászbot, |
| rúgtam a hajnal harmatát, |
| zsinegemen a szellő citerázott. |
|
| Hányszor telt el a drága nap, |
| s egy hal nem sok, annyit se fogtam – |
| de vad hitem csorbítatlan maradt: |
| holnap jobban megy majd, sokkalta jobban! |
|
| És megvigasztalt a berek, a rét, |
| s piros foltokban a karthauzi szekfű, |
| menekülő Daphne sajgó sebét |
| érezte meg a közöttük igyekvő. |
|
| Ültessetek hát síromra sokat, |
| szolgáljon balzsamos vigasztalással, |
| ha ott lent majd a nagy kín hasogat: |
| hogy nem birkóztam meg az elmúlással! |
|
|
|