Viharvirág
|
Apámnak
| Félelmes ez a növényi halál-szag, |
| szaga a rejtelmes bürökvirágnak, |
| melyet messze a jégeső levert |
| s a fergeteges szél idesepert. |
|
| Ez a virág, mint némely vad, merész nép, |
| íme, holtában hirdeti a létét, |
| a híre rémséget és bosszút foganva |
| elszóródik minden távoli honba. |
|
| Ez a szag ama rejtelmes elem, |
| melynek varázsától gyermekkoromban |
| – lett légyen a vihar bármily goromba – |
| fenségessé vált minden félelem. |
|
| Volt úgy, hogy akarva s nem is akarva, |
| ki kellett állanom a zivatarba, |
| talán hogy edződjék bennem a lélek, |
| talán hogy azután majd még vadabban, |
| még istenibben érezzem, hogy élek. |
|
| Most a fekete fellegek rohannak. |
| Aki a mezőn kintszorult, jaj annak. |
| Világ hátán veszett szél dühe csapdos, |
| villám-sárkány eget-földet harapdos, |
| és én magam-próbáló szörnyű kedvvel |
| birkózom a villámos fergeteggel. |
| Ez a gyermekkori növény-halálszag |
| jöttét hirdeti mindenféle gyásznak. |
| Ó, ez a vihar, megöli a kertet, |
| ó, ez a vihar mindent elseperhet. |
|
|
|