|
Anyámnak, aki egykor itt élt,
a Farkas utcai templom tövében
| Szeretném szavamat egyenlővé tenni |
| a csenddel, a csendet szeretném követni. |
| Kit köves századok hagytak ránk örökül, |
| szállani szeretnék, Templom, várad körül. |
| S rólad szólván, te nagy silbak az ég alatt, |
| ne is hang legyek most, csak szálló gondolat. |
|
| Íme, a húszfokos hidegnek csudája, |
| ím, az éjjeljárók privilégioma: |
| a megdermedt utca vinnyogó havában |
| feljajdul mögöttünk múltunk lábanyoma. |
|
| Ez a templom-szeglet lesz lelkem szállása, |
| a most itt lappangók közt majd elvegyül |
| és készül velük az örök maradásra, |
| ha majd földi útját megjárta emberül. |
|
| Ez a nagy tél, ez az élet jégpróbája. |
| A test elköltözött, már csak a szellem él. |
| Az emberség már-már hókristályra válva |
| pislákol a jeges túlvilág peremén. |
|
| Kollégium. Házak. Sejlő élet-árnyak, |
| kísértet-könyörgés lépő lábam alatt; |
| a szélben szabdaló, gyászfekete szárnyak, |
| egetverő, órjás, kékes templomfalak. |
|
| Minden szervetlenség, dermedő és jeges, |
| akárcsak az Úrnak szűkebb birodalma. |
| Hogy kérhessem Őt meg: ha van rá hatalma, |
| akarja, hogy mindez legyen itt végleges, |
| maradandóbb, mint a roppant havas hegyek, |
| s mint az ég kéksége a fellegek felett, |
| mint a cédrus, amely ezer évig terem, |
| vagy amint örök a szívben a szerelem! |
|
|
| mely mágnes módra vonz engem magához? |
| miért ha kell, az ember éltet áldoz? |
|
| Szobra nincs s nincs benne kép, |
| s nincs baldakínos fejedelmi sír sem, |
| semmi szép hit-töltelék – |
| mégis, legigazabb templomnak érzem. |
|
| végső dolgok feletti tépelődés. |
| istenszagú szent pinceérlelődés. |
|
| akár anyám szeme az én fejemből, |
| sok sebhelye a zord történelemtől. |
|
| két szára közt irgalmas bémenet van, |
| öreg bölcselkedés a boltozatban. |
|
| fohásza? Tán a mennyezet beitta; |
| pompája? Eltűnt. Mord lett s kálvinista. |
|
| melyeket elő itt mondogatának, |
| s felsorolt bősz érdemek? |
| Elkeltek vásárán a hiúságnak. |
|
| A sok, ezüst szeggel kivert koporsó? |
| A gyertyák, csengők, csuhák? |
| Meg nem maradtak, mint falon a borsó. |
|
| lévén a múlás sorsnak végezése; |
| s nevét az égre még senki se véste. |
|
| mely bensőbb hit napja tüzén elolvad. |
| De zord hitet se láz, se kor, |
| semmi ármányossággal el nem olthat. |
|
| Kripta romlad, hír csitul, |
| a név levás, pók háza lesz a címer. |
| Halál könyörtelen szózatja rímel. |
|
| a halál a „földkerekség Urának”, |
| „minden élő rendeltetett lakának”. |
|
| mind szélbe szóratott rablók kezétől; |
| nincs kő, mely hírt mondana |
| Bethlen Gábor dicső nyugvóhelyéről. |
|
| Jaj, te vak ország, Seol, |
| benned szemernyi porrá zsugorodnak |
| s nem lelik egymást sehol |
| a „minden rendbeli” árva halottak! |
|
| lelki javát híveid legjavának, |
| s tartod magad évezredes kovásznak. |
|
| Szent kövek, szent tanitás, |
| templom az utcában, mely maga templom, |
| hiú világ ellen kész testamentom, |
|
| égi barlang, szent-terem, |
| te nem szerencsés balzsamos halottak |
| múlt háza vagy: erdélyi Pantheon vagy! |
|
|
|