Téli varjúhad fohászkodása
| Hány is lehet? Ötszáz, vagy tán ezer? |
| Számlálhatatlan varjú-csóka nép. |
| A sápadt ég még mindég szemetel, |
| testüktől a fa egyre feketébb. |
|
| S ez a fekete tornádó-anyag |
| világunk egyetlen életjele: |
| veri a kertet sötét madarak |
| halottütő, tépett szárnya-szele. |
|
| Húsz fok hideg van s nekik élni kell! |
| Éji szállásért folyik a csata; |
| töpörödött testi erejivel |
| varjú a varjúnak csak ártana. |
|
| Most megnyugodtak. Holmi égi jel |
| villant talán bakacsin tollukon? |
| Most szánom őket legjobban. Mivel |
| segítsek szörnyű állapotjukon? |
|
| Ki kérdi tőlük: ma mit ettetek, |
| emberkísérő vén gyászmadarak, |
| ma, amikor maguk az emberek |
| sem igen tudják, mit harapjanak. |
|
| Mi ez a csend? Imádkoznak talán? |
| Kell is, hogy higgyenek valamiben, |
| különben meg is fagynának a fán |
| s cinkés tavaszt nem érnének sohsem. |
|
| S imádkoznak: „Varjúisten, teremts |
| a földre dögvészt, dobj közénk le rothadt |
| nagy húsokat, hadakat összeronts |
| és adj nekünk sok élőt, sok halottat!” |
|
|
|