Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak, hullvást meggyúlnak és kimúlnak, hullnak szegények sebesen, egymásra merőlegesen; hol a Tejút tündér övéből, hol Andromeda nagy ködéből, hullnak s mint csíbor a vízen, cikáznak ők ezüstösen. Órjási csóvák hullnak, szállnak, imbolyognak és meg-megállnak, de rájuk vicsorít a semmi s gondolják: vissza kéne menni, ezt gondolják, mikor az égből hullnak, az Ismeretlenségből. „Megint, ott is!” – hangod kiált, ha búcsúzik egy-egy világ. Hogy boldogságra van-e jussunk, ne kérdezd, a bokorba fussunk, meleg szénaboglyát keressünk, csillag módra beléje essünk. Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak, de mi égünk, mint a kigyúlt Nap, s ha ők hullnak a végtelenbe, hadd hulljak én is az öledbe! 1941