Parajd
| Nagyapám házában rí egy kicsi gyermek, |
| anyja keziben az orsó pereg. |
| Rapsonné felől felhő-fejedelmek |
| döcögnek alá s szénásszekerek. |
|
| Parajdon immár se rokonunk, se házunk, |
| egyetlen sírunk is fűbe veszett, |
| mégis e falu a hazánk s a házunk, |
| minden útunk csak ide-ide vezet. |
|
| Az a síró gyerek nem az öcsém ott, |
| az orsó sem nekem suhog-forog, |
| de enyémek, tudom, a szakadékok |
| s minden percem örökkévalóságba tántorog. |
|
| Mert bennem él a falu apraja-nagyja |
| s én a szivem vérével az övék vagyok. |
| A magnak itt örök a foganatja, |
| örökkön élnek a kemény magyarok. |
|
|
|