Kicsi szamosi óda

Mióta Kolozsvárt vagyok, lágyöblű bölcső ring velem. Rengessetek csak, angyalok! A gyermekkor élet-elem… Zöld fodraid öt év után, most látnak újra, Szamosom, és bennük nem testem, csupán feketült lelkemet mosom. Úszkáltam már az Adrián, ölelt Arno, a hűs-habos, lubickoltam a nagy Dunán – hűtlen voltam hozzád, Szamos. Tempém, Léthém, ezüst fonál! Mikor a Ligur tengeren felém kalimpált a halál, gondoltam rád, keservesen! S fogadkoztam: jaj, hogyha még egyszer láthatlak, szent folyó, nem bánom én, haljak beléd, mélyedben megpihenni jó! S most rám százfodrú zöld köpeny, türemlő hullámod terül, s fogadalmam visszaveszem: Élni, élni végtelenül!… 1941. május