Lázár halála
| S mikoron Lázár ama szent intésre |
| nyirkos gödréből kilépett vala, |
| fogadá őt az ünneplők kara |
| s belerántá nagy, boldog ünneplésbe. |
|
| Krisztus eltűnt, ez már nem tartozott rá, |
| s Lázár, Lázár, a rongy sírból-kikelt, |
| evett, ivott, kurjantott, énekelt |
| s a másvilágról hősködött az utcán. |
|
| Csurdé lányok ráncoltak körülötte, |
| mindmegannyi az élet angyala, |
| s Lázár rajtok jókat csípett vala |
| s tetem kezével farukat ütötte. |
|
| De hogy az éjjel sáncából kiszálla, |
| megborzadott a vigadók szive, |
| elszéledt Lázár sok korhely hive |
| s a városvégen, ím, egyedül álla. |
|
| S most érezé csak istenigazában, |
| mi is történt: hogy él, hogy él! |
| Arcát nyaldosta finom kerti szél, |
| s feje felett madárka szólt a fában. |
|
| Palánkról rózsás ág ereszkedett le. |
| S mint rongy a bokron, Lázár fennakadt |
| vad illatán. Rossz szíve megszakadt, |
| s meghala. Most már mindörökre. |
|
|
|