Az első madárdal
| Kik a hosszú, nagytilalmu télben |
| ringattátok a tavasznak álmát, |
| daloljatok, szerelmes madárkák! |
| Örültök, ugye, hogy ezt megértem? |
|
| Az idő az embert megsajnálta, |
| s hirtelen borít mindent virágba. |
| mint napos kis csirke, sárga. |
| Szarvasfog-hántotta kőris: |
| szennyes hófolt megrekedve; |
| szemlátomást fogy, elolvad: |
| nem találja ott a holnap. |
|
|
|