Áhítozás
| Szépség, Szépség! Bűbájos hatalom, |
| tán nem halok meg egyszer láttadon? |
|
| Mert ez a szépség már olyan fokú, |
| hogy látása egyszersmind birtoklás is, |
| s ilyen élményt nem kap ajándokul |
| senkifia, tán a feltámadásig. |
|
| Szegény rabló, én, magam-becsapó, |
| a kincsnek láttán, azt hittem, enyém is, |
| s vélt zsákmányommal kullogok haza, |
| lopva, hogy mások meg ne lopjanak. |
|
| Szépség, Szépség, hatalmas hatalom, |
| elmélkedem szent látomásodon. |
|
| Nem érhet téged férfi-bántalom, |
| mivel a vágy rögvest imába görbül |
| s szentül megáll halvány homlokodon; |
| nyakad körül fenség bűbája örvül. |
|
| S bár a titkon teremtő gépezet |
| beléd tevé minden tapasztalását, |
| és szépségednek ki se látta mását – |
| ember vagy: nem lehetsz tökéletes. |
|
| És engem bánt, üldöz és iszonyít, |
| hogy csak ember vagy, sőt csak asszony, asszony! |
| s ehhez képest benned ólálkodik |
| száz szörnyű kór s múlás hulláma paskol. |
|
| Hogy az erő, amely megépített, |
| s magát művére bőven tékozolta, |
| vandál pimaszsággal mulatni kezd |
| s egyet karcol, szakít rajtad naponta. |
|
| Vagy higyjem, hogy rád mégse fogható |
| roskadt törvénye emberi fajunknak |
| s te nem lehetsz örökre elmuló, |
| csak néha eltűnsz, hogy majd újra bukkanj? – |
|
| Szépség, Szépség, tékozló hatalom! |
| Meggazdagodtam látomásodon. |
|
|
|