Útipogácsa

Álmomban űzött király voltam s nagy bánatomban így daloltam: Egyszer én is odahaza voltam, Magyarországban országoltam. S ma úgy érzem, az idegenség testemnek kín, lelkemnek ínség. S féltem, szeretem magamat, mert otthonomból vagyok egy darab! S cókmókjaim úgy őrzöm, ügyelem, ki tudja, meddig jönnek még velem? S őrizek pénzt, gombot, cipőt, ruhát, s amellyel még anyám kötötte át a csomagot – őrzöm a madzagot. Idegenben ilyen bolond vagyok. Mert hogyha elfogy anyám süteménye, többet tán nem ehetem már belőle. Mit bánom hát, ha ínyem szenved? Az utolsót nem eszem meg; drágább nekem, mint a mirrha, begöngyölöm szép papírba s árván sóhajtom felette: ezt még jóanyám sütötte! Róma, 1940