Útipogácsa

Álmomban űzött király voltam
s nagy bánatomban így daloltam:
Egyszer én is odahaza voltam,
Magyarországban országoltam.
S ma úgy érzem, az idegenség
testemnek kín, lelkemnek ínség.
S féltem, szeretem magamat,
mert otthonomból vagyok egy darab!
S cókmókjaim úgy őrzöm, ügyelem,
ki tudja, meddig jönnek még velem?
S őrizek pénzt, gombot, cipőt, ruhát,
s amellyel még anyám kötötte át
a csomagot – őrzöm a madzagot.
Idegenben ilyen bolond vagyok.
Mert hogyha elfogy anyám süteménye,
többet tán nem ehetem már belőle.
Mit bánom hát, ha ínyem szenved?
Az utolsót nem eszem meg;
drágább nekem, mint a mirrha,
begöngyölöm szép papírba
s árván sóhajtom felette:
ezt még jóanyám sütötte!

Róma, 1940

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]