Halj meg
| Halj meg, te költő, hogy éljen a versed, |
| szépülve szálljon a korban tovább! |
| Minek élnél, ha nem vársz már csodát, |
| és ami fontos volt, megénekelted –? |
|
| Emberséged mellékes; rossz filiszter, |
| kinek élő kezéből hull ki lant; |
| mihelyt utolsó versed megfogant, |
| hájasodó szívedet csendesítsd el! |
|
| Mindenből, mit jégcsókú múzsa rendel, |
| korcs mű terem és torzó-szülemény: |
| mit költő kezdett, nem folytathat ember. |
| S mit ér a gazdagság, a nő, a fény, |
| ha már a szíved, a szíved szegény? |
| – Halj meg a végső vers-gerjedelemmel. |
|
|
|