A láthatatlan hegedűhöz
| Meddig zokogsz bennem, mélyhegedű? |
| Sohase szűnsz meg, zsongó fájdalom? |
| Ha elpusztít e sajgás egy napon, |
| tovább sírsz akkor is, mélyhegedű? |
|
| Fenséges vagy: komor, titokzatos. |
| Igaz, sötét sírom felé sodorsz, |
| s fenséges kínhoz a világ goromba, |
| mégis, hálás vagyok Valakinek: |
| ő tanitott e zengő fájdalomra. |
|
| Még fáj, még szúr a megsemmisülés: |
| nem foglak hallani, mélyhegedű, |
| egyszeri létem titkos muzsikája! |
|
| S hogy senki sem hallhatott igazán, |
| elpattanó húr irtózata tép: |
| mert azután mindjárt a semmi csendje |
| omlik, mint a homok, az életemre. |
|
|
|