|
Ötvenedik születésnapjára
| ma jobban fáj, sajog nekem |
| fájhatott a vén királyoké! |
| Sírni szeretnék a rengeteg sok kacagás után. |
|
| Én a kevesek közül valónak |
| érzem magam, ki – mint Cocteau – |
| jól tudja, hogy ki voltál. |
| Bizony, bizony, vasból van a világ, |
| ember az embert gépekkel kioltja; |
| még tó partján domborodó sírunkba |
| is beleduruzsolnak a turbinák… |
|
| Ó, rángasd még bajuszkád jó sokáig, |
| hadd röhögjön az ember – önmagán –, |
| s könnyezzék majd a kacagás után, |
| ha Chaplin sír s nadrágja rojtja látszik! |
|
| – Ki jön utánad? Unokánknak lesz-e |
| ilyen vigasztalója, amilyen te |
| voltál nekünk e zagyva századélen, |
| melynek dús voltában a gazdag is szegényen, |
| sóváran és meg-megriadva tengett? |
| Tudom, utódod nem teremhet. |
|
| S vajon, mikor mi már rég nem leszünk |
| s csontunkat is porrátörték a gépek, |
| mutogatják-e drága Chaplinünk |
| emlékeit a másnadrágú népnek? |
|
| Lesz-é vajon egy csendes múzeum |
| – volt kultúrák tudósa tán az őre –, |
| benne sok vén találmány, szürke lom |
| (akár az elefántok temetője), |
| egy múzeum, melynek egyik zugában |
| ott őriztetnek rossz jelvényeid: |
| a Vén cipő, a Kalpag és a Pálca – ? |
|
| S lesz-é egy sír, amelynek domborára |
| két roppant kőbocskor kerül, |
| s ez lesz rávésve oldalára: |
| „Itt nyugszik Charly Chaplin úr, |
| Roi des Fous – a Bolondok Királya.” |
|
|