Tavasz
|
Halász Gábornak
| Tavasz, Tavasz! – édes búvópatak, |
| fel-felüti borzas fejét a télben: |
| (Elrontott szerelem, mely megmarad |
| s űzi az embert egész életében.) |
|
| Ónos-eső hull, lágyan jár a szél, |
| s olyan melegszag száll a levegőben, |
| melyhez hasonlót nagy fehér kenyér |
| ízében éreztünk valaha régen. |
|
| Be különös, láttató pillanat! |
| Jaj, magamat be árvának találom! |
| Jaj, valaminek ma vége szakadt – |
| Mintha egyedül volnék a világon. |
|
| Egyedül járok, mint egy idegen, |
| kinek családja hetedhét határon |
| is túl maradt, vagy túl a tengeren; |
| mintha nem volna se hazám, se párom, |
|
| s mintha a földhöz csak ez ál-tavasz |
| s a régi friss-kenyér íze kötözne, |
| mely évenként megújul s ugyanaz – |
| míg másulunk mi s elmúlunk örökre. |
|
|
|