Fortuna kerekére

Kik országoltok a sors kerekén, jövendölő szóra nyíljék a szátok: égi jelekkel koronás királyok, mondjátok, lesz-e egyszer Ő enyém?   „Szegény fiú, vigasztaljon a többi:   szerelemben a mi számunk se jött ki.” Kik sugaraztok az ég tetején, nagy csillagok, alvajáró planéták, kiért annyi kétséget élek én át, mondjátok, lesz-e egyszer Ő enyém?   „Szegény fiú! Hát vigaszunk kell?   Mi is szerelemtől múlunk el.” Te címeres, te bölcsfejű oroszlán s századokba néző holló, te vén: mondjátok, mi lehessen velem aztán, ha megtudom, hogy nem lesz az enyém?   „Emberfia, tanácsunk mindig ennyi:   próbálj ezentúl szív nélkül szeretni!” Ti vad ménen lovagló szép királynék, szóval mondjátok, mihez lássak én, ha negyedszer se sikerül a játék, s Ő nem lesz soha, soha az enyém –?   „Ha jó lovag vagy s tiszta férfi,   szerelmedet másnak ne mérd ki:   csak Róla énekelj – vigye a hír –,   míg bé nem göngyölít a sír!”