Az éjféli csillagokhoz
| Ti fennvaló, tündöklő csillagok, |
| nem nyugszom bele, hogy túléltek engem! |
| Én illat vagyok és elillanok – |
| ti lángoltok tovább a végtelenben. |
|
| De még ott lent is a sötét veremben, |
| borítson bár rettentő földburok – |
| én akkor is felétek bámulok |
| és porladó pillám belé se rebben. |
|
|
|