A Holdhoz – tán utólszor
|
Kiss Tamásnak Debrecenbe
| Nézzétek e sápadt rézkarikát! |
| A Nap hevében sült hamupogácsa; |
| Mult életek porából kis világ, |
| Úgy hívjuk, Hold. A Földnek selymes álma. |
| S akár öröm zsendíti lelkeink, |
| Akár csúf sátrat vert belé a bánat, |
| Mindig ránkbámul onnét s aszerint |
| Mondat velünk víg dalt vagy bús imákat. |
|
| Könnyes szemem most is reáfigyel, |
| Testem-lelkem száz ember-kín zilálja. |
| Nyugvást keresni hát felé ível, |
| A kék magasság kihalt csillagára. |
| – Ott valami már elvégeztetett. |
| Rajta a nemlét gyöngyházfényű csendje. |
| Példátadó kihaltságban lebeg |
| Földünk előtt a kongó végtelenbe… |
|
|
|