A Holdhoz – tán utólszor

Kiss Tamásnak Debrecenbe

 
Nézzétek e sápadt rézkarikát!
A Nap hevében sült hamupogácsa;
Mult életek porából kis világ,
Úgy hívjuk, Hold. A Földnek selymes álma.
S akár öröm zsendíti lelkeink,
Akár csúf sátrat vert belé a bánat,
Mindig ránkbámul onnét s aszerint
Mondat velünk víg dalt vagy bús imákat.
Könnyes szemem most is reáfigyel,
Testem-lelkem száz ember-kín zilálja.
Nyugvást keresni hát felé ível,
A kék magasság kihalt csillagára.
– Ott valami már elvégeztetett.
Rajta a nemlét gyöngyházfényű csendje.
Példátadó kihaltságban lebeg
Földünk előtt a kongó végtelenbe…

1937

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]