Kóborlás Itáliában
| Jártam eltűnt légiók sziklaútján, |
| mászkáltam porló templom-falakon; |
| kóstoltam kőmadonnák csorba kútját, |
| melyből zarándok hörpintett s barom. |
| Láttam romot, mely kék tengerbe vész el, |
| s kis piacon visszhangzott énekem, |
| hol kölykök ültek meztelen fenékkel |
| kétezeréves nagy sírköveken. |
| Láttam Giotto nyájának unokáit, |
| rágták az Arno-menti szép füvet, |
| s egyszer-kétszer eljutottam odáig, |
| hogy csókot dobtak rám toszkán szüzek. |
| Láttam narancsfát s gondoltam Mignonra, |
| kinek e hon volt álom-vigasza, |
| s így sóhajtottam honvágyas kínomban: |
| „csak meg ne haljak itt. Haza, haza!” |
|
|