A fiesolei múzeumban
| Mikor a könyvbe beírtuk nevünket, |
| a párisi kispolgárlány, Yvonne, |
| a svájci színész s jómagam, |
| a perc csodálatos volt, kicsi ünnep. |
|
| Szobrocskák néztek ránk, patinazöldek, |
| félarcok, félkezek, üres szemek, |
| letűnt istenségek, amelyeket |
| goromba lelkek darabokra törtek. |
|
| Nem is lett volna semmi csuda abban, |
| ha valami nagy, cinikus röhej |
| a föld mélyéből harsant volna fel, |
| visszhangot verve a romos falakban. |
|
| Jól tudtam volna: a régen letűntek |
| roppant, infernális kara kacag, |
| azon kacag, hogy mi itt a vacak |
| emlékkönyvbe beírtuk a nevünket. |
|
|
|