Vasvári Pál nyomában
| Melynek tükrét kis, serkedő bajusz |
| csókolta s törte szürketollú sapka, |
| most, hogy martjáról föléje hajolsz, |
| ejts három könnyet a futó patakba. |
| Itt mentek ők el, ez a keskeny út |
| porzott alattuk; hűvös alkonyat volt; |
| fejük fölé vereslő ég borult, |
| sziklák odvában fent kőszáli sas szólt. |
| A hegytetőn bozontos alakok |
| ólálkodtak sötét lombbal befedve, |
| szemük, mint a sasé, úgy villogott |
| s összemorogtak néha, mint a medve. |
| De ők csak mentek árkon-bokron át, |
| lépésüket – gondolták – Isten ója, |
| s vezérli a szabadság bajnokát – |
| A hegy kék, mint Attila koporsója. |
|
| „Előttünk zúg a rengeteg sötét, |
| nyomunkban a halál futára vágtat; |
| szegény hazánkat meglátjuk-e még, |
| a lányokat, apánkat és anyánkat –? |
| Milyen jó volna, majd, ha jön a béke, |
| itt őgyelegni, mint kutyás vadász, |
| ezen a szép, elátkozott vidéken; |
| vagy hosszú bottal, mint szelíd halász! |
| Hanyattfekvést szundítani a fűben, |
| kiásni egy-két serdülő fenyőt, |
| s mindenről írni majd a Honderűben, |
| olyat, hogy sírva olvassák a nők. |
| – A nők, a nők! az édesek, a drágák! |
| Megpörkölődött hosszú hajatok; |
| köröskörül les százezer halál ránk, |
| s szívünkre már alkusznak a sasok. |
| – De hűlt szemmel is rád nézünk mi vissza, |
| Szabadság, ó, te könnyből szűrt szivárvány! |
| S vérünket szűz-adójaként felissza |
| a Történelem, a Hétfejű Sárkány.” |
|
|
|