Sí-versek

 

1

Nyomtalan ember vagy. A nyomtalanság
előbb-utóbb rádzúdul s eltemet.
Sivító, hosszú talpaid csak szántsák,
amíg lehet, a szűz hóréteket!
S majd a tetőn megállj és visszanézz:
mint a múltad, jön utánad a nyom,
s ne bánd, hogy tán holnapra elenyész:
te jártál itt először a havon.
 

2

A neved, ez volt minden szívverésem,
fülembe búgott, járhattam akárhol.
Mint a tavaly, most is a hóba vésem
– vagy inkább a botom – csak úgy szokásból.
De messze járunk már egymástól!
Hideg voltál, olvadó, illanó;
életemből eltűntél, mint a hó
gödrök mélyéről, olvadáskor.

1936

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]