Sí-versek

1 Nyomtalan ember vagy. A nyomtalanság előbb-utóbb rádzúdul s eltemet. Sivító, hosszú talpaid csak szántsák, amíg lehet, a szűz hóréteket! S majd a tetőn megállj és visszanézz: mint a múltad, jön utánad a nyom, s ne bánd, hogy tán holnapra elenyész: te jártál itt először a havon.   2 A neved, ez volt minden szívverésem, fülembe búgott, járhattam akárhol. Mint a tavaly, most is a hóba vésem – vagy inkább a botom – csak úgy szokásból. De messze járunk már egymástól! Hideg voltál, olvadó, illanó; életemből eltűntél, mint a hó gödrök mélyéről, olvadáskor. 1936