Éjfél
| Egykor úgy fogsz aludni lenn a porban |
| emlékestül, mint egy keleti város, |
| amelyről már Isten se tudja, hol van. |
| – Amivel úgy csudáltad a világot: |
|
| a szemeddel mi történik a földben? |
| A te szemed sosem pusztulhat el. |
| Mint drágakő, úgy fog csillogni zölden |
| arra, ki egykor ott reája lel. |
|
| S mit csinál majd gyönyörű fogsorod, |
| melyből gügyögés jött és kicsi ének, |
| melyet ajkak csókoltak s jó borok |
| s melyet úgy ismertem, mint az enyémet? |
|
| Ki mondja meg, mi lesz az illatoddal? |
| Én nem hiszem, hogy eltűnjék veled. |
| Talán végső szívdobbanásra, loppal |
| kiszáll hűlt testedből s illa berek, |
|
| mint lila füst, lebeg a parkon át, |
| városon át, s künn egy domb hajlatán |
| lelkem csak utána veti magát, |
| akár a nagy lepkék egymás után… |
|
|
|