Hajnal, II
| Hogy futsz velünk, gyönyörű tarka ló: |
| Lám, nemsoká megint lehull a hó, |
| s a réteken éjjel hűs lángok égnek. |
| De jön egy nap, hogy nem lel itt a hó: |
| lakói leszünk már a semmiségnek. |
|
| Hegyoldali templom harangja csendül, |
| vannak, kik most imába kezdenek. |
| Nekem csak bút s rossz életet jövendöl |
| a fényekkel beáramló hideg. |
| A szomszédban rekedt kutya ugat; |
| messzi sípszó: elindulnak a lomha |
| vonatok is. Valami híd alatt |
| kuporogva les rájuk már a bomba. |
| Fenn az erdőkben dermedtlelkű varjak |
| most csípegetik hátukról a dért. |
| A városban sötét autók akarnak |
| indulni éjszakánk hulláiért. |
|
| Valahol most ő is ébredezik, |
| ki álmomból az előbb szabadult. |
| Azt álmodhatta csak, hogy egy szelíd |
| szerelmes boldogan ölébe hullt. |
| Ezt álmodhatta s most ébredezik, |
| szemit a hajnal véres fénye sérti; |
| ásítozik s megdörzsöli szemit |
| ágyában, melybe még nem bújt be férfi. |
|
|
|