Ősz-köszöntő
| Habár orcánk pirítja még a Nap, |
| gyerünk, az őszt hintsük már szerteszét, |
| az őszt, melyet mint anya gyermekét, |
| majd egy évig hordtunk szívünk alatt. |
|
| Látod, még élünk! Nem nyelt el a tó, |
| kígyó se mart meg, szikla sem ütött, |
| s a régi helyről halljuk: a tücsök |
| lelkéből szól a régi altató… |
|
| Vajjon Érted szeretem-é az őszt, |
| vagy téged is csak az őszért szeretlek, |
| téged, sok-sok ősz óta ismerőst?… |
|
| Benned évszakjaim elkeverednek, |
| vagy: hogy nyaram a téllel összekösd, |
| illatok ágya, sírja leheletnek! |
|
|
|