Séta Corot tájain
Horgonytalan hajókként távolodnak |
s elúsznak lassan a nyári napok. |
Tarkálló őszben járunk. Elhagyott |
parkokban sanda szobrok vigyorognak. |
|
Lopózkodunk zörgő utakon át, |
szemünk riadt négy lángja összevillan: |
felettünk zengő szárnyalással illan |
egy nagy piros madár, az ifjuság. |
|
|
Ködös völgyek: élő Corot-i kép; |
kéklő kastély, a Nap hideg korong. |
Színekből s szagokból gyerekkorunk |
minduntalan kirí s elénkbe lép. |
|
Valamikor ennyi lesz az egész: |
fogyó szinek, illatok s dallamok |
s egy szép napon valami elhagyott |
parkból ránkvicsorog a feledés. |
|
|
|
|