Tücsök
| Csak hallanád, be szomorún, be szépen |
| szól a tücsök! Valamiben csalódott? |
| Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog |
| napok az idő kéklő tengerében. |
| Hogy sír szegény, húros kis lelke reszket, |
| majd megszakad belé. Mit bánja ő! |
| Ha elpusztul, örök emlékezetnek |
| őrzi hangját a fű, a fa, a kő. |
|
| Az életből odaadnék egy évet, |
| ha így sírhatnám egy-két éjszakán át |
| csontvázam s vérem bő szomorúságát! |
|
| Tudom, úgy fájna neked ez az ének, |
| mintha tücskök százai zengenének, |
| melyekre már leszálltak őszi párák, |
| s tudom, soha el nem felejtenél: |
| emlékemet felszívnád, mint a pók, |
| s lehetnék gyilkos, őrült vagy halott, |
| élnék benned, mint újuló remény; |
| s amíg el nem szenderedik a véred, |
| szíved mélyén ragadnék feketén, |
| mint pincefalban, hol nem jár a fény, |
| kapaszkodó, nagykörmű denevérek. |
|
|
|