Concerto di musica
| A zongoránál űlnek hárman, |
| egy lány, egy ifju s egy barát; |
| már árnyék marja a szobában |
|
| „Fráter, játssz nékünk valamit, |
| ússzunk zenédben, mint halak; |
| a billentyűkön ugrándozzanak.” |
|
| Meghal a Nap a ház megett, |
| leszáll az este nemsokára; |
| az ég alján egy halnyi pára. |
|
| „Fut az idő, repülve! Játssz, |
| s félelmeink elől vigyél be minket |
| a honba, melyet álmodozva látsz, |
| vidd oda árva lelkeinket!” |
|
| Milyen kicsi lesz most a város, |
| árnyék az emberek szivét. |
|
| „Mikor is volt? Jártunk mi ottan, |
| ahol nincs könny, bánat s halál. |
| – Látod, máris elálmodoztam! |
| Nem érzed? Az idő megáll.” |
|
| Három csillag szökött az égre, |
| s a játszó szerzetes kezére |
| három csók hull egymás után. |
|
| „Így; dallamod a csendnél édesebb |
| – a mester, aki írta, rég halott –, |
| de tán álmából most felébredett |
| s szive hangját ő is hallgatja ott!” |
|
|
|